Az amerikai kongresszus jóváhagyta az F-16-os típusú vadászrepülőgépek eladását Törökországnak, ami korábban vitát váltott ki Washington és Ankara között - jelentette be vasárnap az Egyesült Államok törökországi nagykövete.
Donald Trump volt amerikai elnök üdvözölte, hogy a szenátus elutasította a kétpárti egyeztetés után előterjesztett, határőrizetről szóló törvényjavaslatot, egyúttal kijelentette: ha megválasztják elnöknek, már hivatali idejének első napjától kezdve masszív "deportálási műveletet" fog végrehajtani.
Donald Trump amerikai elnök bukása után hamarosan Tucker Carlson is kiesett a republikánus elit kegyeiből. A jobboldali Fox News egykori tudósítóját kirúgták munkahelyéről, azóta pedig saját blogján beszél vadabbnál vadabb elméleteiről. Állhatatosságát ugyanakkor nem érheti kritika, ő az első nyugati sajtós, akinek a háború kirobbanása óta interjút adott Vlagyimir Putyin orosz államfő, maratoni, két órás hosszúságban, ahol az ukrán történelem orosz értelmezésétől a mesterséges intelligenciáig számos téma szóba került.
A 40 év alatti amerikaiak vagyona 2019 óta 80%-kal növekedett, és ez egyértelműen az idősektől eltérő befektetési stratégiájuknak köszönhető - jelentette a Fortune.
Véget ért a vizsgálat Joe Biden amerikai elnök titkos dokumentumainak helytelen kezelésével kapcsolatban, az üggyel megbízott különleges ügyész befejezte munkáját - közölte az amerikai főügyész szerdán a kongresszussal, anélkül, hogy következtetést közölt volna.
Jeanine Hennis-Plasschaert az iraki ENSZ-misszió vezetője bejelentette, hogy hamarosan távozik posztjáról, mivel az ország egyre közelebb sodródik egy újabb fegyveres konfliktushoz - írta a Reuters.
Tucker Carlson amerikai politikai kommentátor, aki jelenleg Moszkvában tartózkodik, bejelentette, hogy interjút készít Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - számolt be a Politico.
Donald Trump volt amerikai elnök fellebbez az elnöki immunitásról kedden hozott elutasító bírói döntés ellen, amely szerint nem élvez teljes jogi mentességet az elnöki hivatali ideje alatt hozott intézkedésekkel kapcsolatban.
Bár Donald Trump volt amerikai elnök nyilvános vitára hívta a jelenleg hatalmon lévő Joe Bident, demokrata ellenfele gúnyosan utasította el a javaslatot. Közben újabb kritika érte Trumpot, hogy párton belüli kihívójával nem hajlandó összecsapni.
Nikki Haley volt dél-karolinai kormányzó bejelentette, hogy titkosszolgálati védelemhez folyamodott – írja a Reuters. Az éppen szülőállamában kampányoló Haley, aki a Republikánus Párt elnökjelölti előválasztásán Donald Trump utolsó ellenfele, azt még nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan mire alapozza a kérelmét.
Greg Abbott, Texas republikánus kormányzója kijelentette, hogy még nagyobb erővel folytatják és kiterjesztik a Rio Grande határfolyó mentén zajló műveletüket, hogy átvegyék az ellenőrzést a szövetségi kormánytól és visszafogják a bevándorlást. Az eljárás miatt Texas összetűzésbe került a Biden-adminisztrációval, mert a kormányzó szerint Washington nem hajlandó megfelelően védeni a határt – számol be a New York Times.
Teherán habozás nélkül meg fog torolni minden, iráni földön végrehajtott amerikai támadást - jelentette ki hétfőn az iráni külügyminisztérium szóvivője.
Dróntámadás ért a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban egy kurdok ellenőrizte amerikai támaszpontot, hét fegyveres meghalt, körülbelül húszan megsebesültek - jelentette be hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.
A Fehér Ház arra kéri Irakot, hogy lépjen fel az Irán által támogatott, de Bagdad részéről is megtűrt PMF milíciák ellen - jelentette a The Washington Post.
Útnak indította Bulgária azt a 100 darab BTR-60-as páncélozott szállító harcjárművet Ukrajnába, amely átadásáról még tavaly nyáron született egyezség a két ország között – számolt be róla a BGNES hírportál.
Az Egyesült Államok büntetőintézkedéseket vethet ki Magyarországra a Magnyickij-törvény alapján. A Szenátus külügyi bizottságában azt javasolják, hogy az ESTA vízummentességi programból zárják ki az országot, valamint magyar politikusokat helyezzenek szankciós listára. Ben Cardin, a testület elnöke, befolyásos demokrata szenátor szerint a kormány olyan lépéseket és kijelentéseket tett Joe Biden amerikai elnökkel, valamint David Pressman budapesti nagykövettel szemben, amelyek alapján megkérdőjelezhető, hogy Magyarország megbízható szövetséges. Korábban Pressman cáfolta a Portfolio-nak, hogy hasonló lépésekre készülnének. A Szenátus NATO-ügyi bizottsága is intelmet intézett a magyar kormányhoz.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója azzal gyanúsított meg csütörtökön a kínai kormánnyal kapcsolatban álló internetes bűnözőket, hogy káoszt akarnak kiváltani az Egyesült Államok területén.